Szerdán még meg akartunk nézni néhány helyet Delhiben (jajj de távolinak tűnik ez már!), de nem jutottunk el sem a Jama Masjidba, India legnagyobb mecsetébe, sem máshova, mert egész nap a Main Bazaarban shoppingoltunk. Mindenről az a rengeteg árus tehet! A kedvencem az volt, aki dobokat árult, 550-ről indult, és anélkül, hogy egy szót is szóltam volna hozzá, lealkudta saját magát 100-ra! De hát én nem is akartam dobot venni! :)
Késő délután kikeveredtünk a Connaught Place-re, ahol hosszú idő után először végre rendes kávét ihattam, bár kifejezetten drága volt (100 ruppónál is több), de megérte. Anyu evett egy thai levest, aztán célba vettük az előző nap kiszemelt éttermet, én lélekben egész nap erre készültem... de sajnos közbeszólt a természet :( Nem tudom, mit ehettem már megint, de ritka szarul lettem, így inkább visszamentünk a hotelbe regenerálódni.
11-kor, bepakolás után lefeküdtünk aludni, bár hajnali 1-re volt beállítva a vekker. Hát, azt a két órát sajnos ébren töltöttem, és utána az egész napot is, így utólag kiszámolva valami 41 órán keresztül talpon voltam! Na szóval hajnali 2-re mindennel elkészültünk, lementünk a portára abban a reményben, hogy megjött a korábban rendelt taxink. Persze amikor megjelentünk, még csak akkor hívták, no comment...
A reptéren egész jól telt az idő, bár kissé gyanús volt, hogy a kijelzőn, amit folyton lestünk, csak a mi gépünk mellé volt odaírva, hogy késik. Mivel láttuk, hogy a többinél jelzik, ha be lehet csekkolni, csak vártunk és vártunk. Végül már nagyon gyanús volt, átmentünk a check-inhez, ahol azonnal jól leteremtettek, hogy már ezer éve be lehet csekkolni, és mi vagyunk az utolsók. ... :)
Hazafelé a repcsin viszont már minden simán ment (kivéve persze az alvást), és mérhetetlen öröm volt újra itthon lenni, látni az utcák végét a tiszta levegőben, meg egyáltalán lélegezni rendesen, és tiszta környezetben sétálgatni. Nagyon-nagyon összetett az, amit most ezzel az egésszel kapcsolatban érzek. Jó itthon a szabályok szerint élni, de valahogy mintha ott szabadabb lenne az ember. Persze furcsa volt és sokkoló, de azért van mit tanulnunk Indiától. Például emberi közvetlenséget, ahogy a vonaton a vadidegen néni megkínál az ebédjéből, vagy ahogy tolerálják a többi vallást, beengednek a templomaikba, meg hogy egyáltalán mindenhol vendégszeretőek és mosolygósak. Viszont rengeteg dolgot illetően úgy éreztem, mintha meg kellene őket tanítani, hogyan csinálják. Hogy pl ne égessenek műanyag szemetet a Himalája hegyei közt, vagy hogy figyeljenek oda a környezetükre. Azt hiszem, Indiában is sokan küzdenek a problémák ellen, de olyan rengetegen vannak, hogy a nagy többséget még így sem érdekli. Sajnálom ezt az országot, hogy ennyire nem boldogul, hogy sok helyen ilyen mérhetetlenül alacsony az életszívonal, és ennyire nem érdekli az emberek zömét, hogy jobbá tegye a dolgokat. Nyilván a legtöbben a létminimumért küzdenek, és nincs ilyesmire kapacitásuk, és ez eléggé elkeserítő. Hazaérve úgy érzi magát az ember, mintha Svájcban élne, és a legnagyobb problémák is hirtelen eltörpülnek. Milyen jó, hogy ivóvíz folyik a csapból, és mindig van áramunk, tető a fejünk fölött, BKV, MÁV, Volánbusz stb stb! Közben viszont úgy érzem, hogy a negatívumok ellenére is visszamennék, és nagyon hasznos, tanulságos és izgalmas volt ez az egy hónap!
