Amritsar nagyon kozel van a pakisztani hatarhoz, ahol minden nap delutan fesztivalszeru hangulat uralkodik. Bent a varosban lepten-nyomon taxisok ajanlgatjak magukat, hogy kivihessenek a hatarzarasi ceremoniara. Ez ugyanis turistalatvanyossag-szamba megy, es tenyleg kar kihagyni, ha az ember errefele jar.
Koztudott, hogy a ket orszag nincs tul jo viszonyban, kulonosen a hatarvideken. 30 km-re Amritsartol (Attari), es ugyanilyen messze a legkozelebbi pakisztani nagyvarostol, Lahore-tol (Wagah) diszes hatarallomason lehet atkelni nappal egyik orszagbol a masikba. Aztan jon a napnyugta (ma 5-kor kezdodott), es egy feloras musor keretein belul latvanyosan lezarjak mindket oldalon a hatart. Valojaban persze sokkal korabban kell indulni, reszben a varosi dugo, reszben a sok nezo miatt. Ma, szombaton elkepesztoen sokan voltak, tobb iskolas csoport es teljes csaladok szinesitettek a tomeget. A taxi csak egy parkoloig mehet, innen gyalog kell tovabbsietni, ha az ember akar helyet kapni a tribunokon. Igen, konkret lelatok vannak epitve mindket oldalra, rengeteg ulohellyel. Szerencsere sikerult elcsipni egy riksat, aminek a segitsegevel megeloztunk egy nagy halom embert. Az se rossz, hogy mint kulfoldieket, minket a VIP reszlegbe iranyitottak, amely kozelebb van az esemenyekhez, es nam akkora rajta a tolongas.
Tobbszori ellenorzes utan (taskat nem szabad bevinni!) kaptunk helyet, es vegre jol korulneztunk. Nagyon vicces volt a hangulat, az osszes iskolas gyerek lent, az uton tancolt a hangszorokbol uvolto punjabi zenere. Aztan a hatalmas tollas fejdiszt viselo, oriasi katonak mindenkit a helyere zavartak, mert kezdodott a ceremonia. Sajnos kicsit unalmas volt neha, mert nem nagyon ertettuk, mi tortenik, de a lenyeget megprobalom osszefoglalni.
Szoval van az indiai oldal, dugig tomve emberekkel, zaszlolobogtatokkal, turistakkal es hazafiakkal. Es van a pakisztani, ahol kulon reszen ulnek a nok (joval kevesebben), es kulon a ferfiak. Ok sokkal kisebb tomeget alkottak, a ket tabor megis probalta egymast tuluvolteni. Egyertelmuen a pakisztaniak maradtak alul, bar lehet, hogy csak azert ereztem igy, mert mindenki a fulembe ordibalt. :) Lent allt egy pasi mikrofonnal a kezeben, o adta az vezenyszavakat, majd a tomeg egyszerre megismetelte. A versenykiabalas utan elindultak a hatalmasra nott katonak a ket orszag kozti kapu fele. Nagyon viccesen meneteltek, mint a lovak a disszemlen, nemelyik egeszen fuggolegesre fellenditette a labat. Az egesz komediaba hajlo jelenetet hangos udvrivalgas kiserte. Meg tobb kialtozas es a katonak osszevissza masirozasa utan latvanyosan kezetfogott a ket fel (vagy szalutaltak, vagy seggbe rugtak egymast, a mozdulatokbol itelve barmelyik lehetett), aztan egyszerre levontak a zaszlokat, es bezartak a kaput. Meg az elvezet kedveert tartottunk egy hosszas versenykiabalast, majd a nezok nagy resze learadt a tribunokrol, es rohantak a kapu fele, hogy minel kozelebbrol lefotozhassak. A katonak szep lassan elkezdtek kiterelni a tomeget, igy mi is elindultunk vissza a taxisunkhoz. Ekkorra mar teljesen besotetedett, es igen sokaig tartott, mig a kocsi kikeveredett az oruletes dugobol.
Egyebkent meg delelott megneztuk a szallasunkhoz kozel eso Jallianwala Bagh-ot, egy parkot, ami az 1919-es tomegmeszarlasnak allit emleket. Az angolok ekkor tobbszaz punjabit oltek meg - figyelmeztetes nelkul nyitottak rajuk tuzet. A park szep, rendezett, a kozepen all egy nagy teglaszinu emlkemu, oldalt pedig egy kis pavilonban oroklang eg a martirok tiszteletere. Rengetegen jottek oda hozzank, hogy kozos kepet csinalhassanak velunk, a legdurvabb az volt, mikor egy 30 fos lanycsapat a tanaruk vezetesevel megszallt minket, es kettessevel-harmassaval alltak mellenk fotozkodni. :)
